Március 25-ének napsütéses délutánján látogatott el 14 hallgatóból álló csoportunk az ország levéltárának központi épületébe (Bécsi kapu téri palota), ahol először is két kedves levéltáros vezetett körbe minket és mesélte el a levéltár valamint gyönyörű épületének történetét. Az intézmény 1923-ban foglalhatta el új, kifejezetten levéltári célra épült négy emeletes, U-alakú, neoromán stílusú palotáját, amely akkortájt Európa egyik legmodernebb levéltárépülete volt. Azonban nem sokáig maradhatott meg ebben az állapotában, ugyanis a második világháborúban az épület több találatot is kapott és a keletkező tüzek 3100 folyóméternyi iratot (az állomány 16 %-át) pusztítottak el. 1956-ban a szovjet tüzérség még ennél is súlyosabb károkat okozott: 9000 folyóméter irat és több falfestmény is elpusztult. De még a helyreállítás sem zajlott zökkenőmentesen, ugyanis a ’45 utáni politika nem minden falfestményt engedett restaurálni. A megmaradt festmények a lépcsőház, valamint a tanácsterem falait díszítik, emléket állítva a magyar történelem legfontosabb alakjainak és eseményeinek. De nemcsak a festmények, hanem a csodálatos boltívek, kődíszítmények, valamint a történelmi Magyarország főbb városainak címereit ábrázoló ólomüvegablakok is elkápráztatják a látogatót. A körbevezetés után választ kaptunk minden felmerülő kérdésünkre. Így megtudtuk például, hogy a levéltár gyűjteménye 100 000 darabos, és ebből csak az 1945 előtti iratokat őrzik a központi épületben, a későbbi anyagok a levéltár két másik (Hess András tér, Külső-Bécsi út) épületében találhatók.
A látogatás második része a könyvtár megtekintéséből állt. Ennek során bemehettünk a raktárba is, ahol a könyvtár 126 000-es állományából 100 000 kötet található, amiből sok az igen értékes, ritka könyv. Ezekbe, mint leendő kollégák, szabadon belelapozhattunk, köztük például gróf Széchenyi István Magyar Játékszínrül című művébe, amit báró Wesselényi Miklósnak dedikált. A könyvtárat egyébként csak a levéltár alkalmazottai, valamint kutatók használhatják.
A levéltárról és a könyvtárról még több információ: http://www.mol.gov.hu/
Aki kedvet kapott egy levéltári látogatáshoz, annak ajánlom figyelmébe az április 7-i látogatást a Pest Megyei Levéltárban. Jelentkezni Bácsi Fannynál lehet: bacsifanny@gmail.com
Az Országos Levéltárba tett látogatásunk alapján bizton állíthatom, hogy senki sem fogja megbánni, ha eljön.
Adolf Adrienn